Aktuális programok és információk

 

Kedves Barátunk, Ismerősünk!

Nagy örömünkre szolgál, hogy meghívhatjuk Önt és/vagy közösségének (gyülekezetének) tagjait a 2012. januári Nemzetközi Alpha Tréningünkre (GAT) . Minden keresztény felekezetet hívunk erre az alkalomra, és reméljük, hogy ismét megélhetjük majd a Lélek csodálatos egységét, amint megtapasztaljuk, milyen öröm együtt munkálkodni az Evangélium terjesztésében.

Hisszük, hogy a mi generációnk számára az Egyház elsődleges feladata az, hogy újra felfedezze az Evangélium erejét, megváltoztatva ezáltal életeket és közösségeket. Az Alpha kurzus rendkívül hatékonynak bizonyult az emberek megszólítására és ösztönzésére, azáltal, hogy a résztvevők nyitott légkörben tehetik fel útkereső kérdéseiket a hittel kapcsolatban.

Egynapos képzésünk két párhuzamos szekcióban fog folyni, tehát éppúgy szól azoknak, akik még nem ismerik az Alpha kurzust, de érdeklődnek iránta, illetve azoknak, akik már „gyakorlott Alpházók”, de szeretnék továbbfejleszteni kurzusukat. Kiket is hívünk tehát erre a tréningre:

- Az Alpha iránt érdeklődők illetve a „kezdő” Alphások számára szervezzük az 1-es szekciót, hogy jobban megismerhessék az alapokat.

- Amennyiben már tartanak Alpha kurzust, hozzák el teljes szolgálócsoportjukat, hogy a konferencián – szintén az 1-es szekcióban – felkészülhessenek az Önök saját közösségében induló Alpha kurzuson való szolgálatra.

- És ha Ön vagy csapatának tagjai már „haladó” Alphások, akkor azért jöjjenek el, hogy elmélyíthessék tudásukat és tapasztalatokat cserélhessenek másokkal. Erre szolgál a 2-es szekció!

Időpont: 2012. január 21. (szombat) 9:00 – 18:00 óra

Helyszín: Szent József Lelkészség,  Budapest III. ker. Kórház u. 37.

Letölthető jelentkezési lap és program:

GAT-Program-2012jan

Jelentkezési-lap-2012jan21

További információ elérhetőségünk bármelyikén kérhető!

Üdvözlettel:
Rátkay János
Nemzeti igazgató