Az Alpha kurzus egy gyakorlati útikalauz a keresztény hit alapjainak megismeréséhez. Elsősorban azok számára készült, akik nem járnak templomba, nemrég váltak keresztényekké vagy eltávolodtak a keresztény hittől.
A kurzus hetenkénti összejövetelek keretében kötetlen étkezést, előadást és kiscsoportos megbeszélést foglal magában; a keresztény hit alapjait felölelő 15 előadásból és egy csendes hétvégéből áll, melyekre tíz hét alatt kerül sor. Évente három alkalommal javasoljuk megtartani a kurzust, melyet minden alkalommal ünnepi vacsora zár le, amely során a kurzust elvégzők nyomban meghívhatják barátaikat, ismerőseiket a következőre.
Az Alpha rugalmas és gyakorlati modell bármilyen méretű csoport számára. Egyszerűen, hatékonyan, világosan és fenyegetéstől mentesen mutatja be Jézus Krisztus evangéliumát. A kurzus hatékony, a helyi közösségekre épülő evangelizációra is felkészíti és mozgósítja a laikus közösségi tagokat.
Honnan indult el?
Az Alpha a Holy Trinity Bromptonból (HTB) – anglikán közösség a londoni egyházkerületben – indult el több mint húsz évvel ezelőtt. Ma már a világ 163 országában, minden társadalmi, etnikai és gazdasági körben: börtönökben, diákok és fiatalok között, vidéken és városban, gazdag és szegény közösségekben működik. Az Alpha célja úgy bemutatni a keresztény hit alapigazságait, hogy minden jelentősebb keresztény felekezet hívei felsorakozzanak mögé. Ma már a legkülönbözőbb közösségek használják folyamatos evangelizációs programként: anglikán, baptista, episzkopális, evangélikus, metodista, presbiteriánus, pünkösdi, református, római katolikus, Üdvhadsereg, szabad egyházak, házi csoportok. Világszerte több mint 44.000 kurzus működik, és több mint 14 millióan végezték már el.
Alpha Magyarország
Az első Alpha kurzus Magyarországon 1998-ban volt. Azóta több mint 180 kurzust regisztrálhattunk Magyarországon és a szomszédos országok magyar közösségeiben. Ma már minden jelentősebb felekezetben folynak hatékony kurzusok: pünkösdi, baptista, református, evangélikus, római katolikus, Üdvhadsereg, szabad egyházak, házi csoportok.
Látásunk:
- Közösségek százai használják az Alpha kurzust folyamatos evangelizációs programként
- Százezrek térnek meg Krisztushoz általa
- Templomba egyébként nem járókhoz jut el így az evangélium
- A helyi közösségek tagjai bekapcsolódnak a szolgálatba és érett keresztényekké válnak
- Több száz új gyülekezetet plántálnak ezzel a módszerrel
- Az Alpha összehozza a különböző felekezetekhez tartozó helyi közösségeket
- Így helyi szinten elősegíti a hatékonyabb társadalmi fellépést
- Az Alphát sikeresen alkalmazó közösségek az ébredés motorjaivá válnak
- Isten Országa növekszik és Isten neve egyre nagyobb dicsőséget szerez az Alpha kurzusok nyomán
Reméljük felkeltettük az érdeklődésed!
Nézz szét honlapunkon, és ismerd meg Te is az Alpha Kurzust!