Meghívó Alpha GAT konferenciára
Dátum: 2010-08-01 | Szerző: ratkay | Rovat: Képzések, programok
0
Szeretettel meghívunk a Magyarországon első alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Alpha Konferenciánkra és Tréningünkre.
Az angol mozaikszóval GAT-nak nevezett alkalom (azaz Global Alpha Training) különlegességét az adja, hogy az ilyen jellegű képzéseket mindig egy másik országból érkező, jól képzett, tapasztalt küldöttség vezeti. Abban a megtiszteltetésben részesülünk, hogy ezúttal a holland Alpha Alapítvány küldi hozzánk a trénereket.
A kétnapos konferenciánk fényét emelvén egyik napon Csiszér László, a másikon pedig Prazsák László fogja vezetni a dicsőítést.
Hisszük, hogy a mi generációnk számára az Egyház elsődleges feladata az, hogy újra felfedezze az Evangélium erejét, megváltoztatva ezáltal életeket és közösségeket. Az Alpha kurzus rendkívül hatékonynak bizonyult az emberek megszólítására és ösztönzésére, azáltal, hogy a résztvevők nyitott légkörben tehetik fel útkereső kérdéseiket a hittel kapcsolatban.
A Nemzetközi Alpha Konferencia és Tréning (GAT) elsősorban azoknak szól, akik még nem indítottak kurzust, de szeretnének többet megtudni az Alpháról, és arról, hogyan indítsanak kurzust.
Természetesen azokat is szeretettel várjuk, akik korábban tartottak kurzusokat, megtorpantak, de most új lendülettel szeretnének újból kurzust indítani. Rengeteg lehetőség lesz a lelki felfrissülésre, erőgyűjtésre a közös ima, imaszolgálat és dicsőítés révén.
Időpont: 2010. szeptember 10-11. (pénteken 13 órától szombat délutánig)
Helszín: Krisztus Király Missziós Központ (1116 Budapest Fehérvári út 168-178., C lépcsőház, 171-es kapucsengő)
Üdvözlettel
Rátkay János
Nemzeti koordinátor
Kattints rá a következő videóra, hogy megnézhesd a GAT reklámfilmet Nicky Gumbel ajánlásával (angolul)!










